Megjelent a LEADER támogatások részletes feltételeit tartalmazó 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet, mely szerint LEADER pályázatokat 2011.09.30. és 2011.10.31. között lehet benyújtani közösségi célú fejlesztések, vállalkozási alapú fejlesztések, rendezvények, tanulmányok jogcímeken belül elérhető helyi támogatások elnyerésére.
Megjelent a LEADER támogatások részletes feltételeit tartalmazó 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet, mely szerint LEADER pályázatokat 2011.09.30. és 2011.10.31. között lehet benyújtani közösségi célú fejlesztések, vállalkozási alapú fejlesztések, rendezvények, tanulmányok jogcímeken belül elérhető helyi támogatások elnyerésére. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága (ÚMVP IH) a 99/2011. (VIII/2.) közleményében található pályázati felhívásban hirdetette meg azt a 9 Velencei-tó LEADER célterületet, amelyekre a fenti jogcímeken belül konkrétan a Velencei-tó térségéből pályázni lehet.
A pályázatokat ügyfélkapun keresztül, elektronikus formában kell benyújtani az MVH által rendszeresített és a honlapján közleményként közzétett formanyomtatványon, a csatolandó dokumentumokat pedig szkennelve mellékelni. A pályázat benyújtásához a Velencei-tó HACS munkaszervezetét igénybe lehet venni technikai közreműködőként, előzetes MVH bejelentési kötelezettség mellett.
A pályázatnak illeszkednie kell a Velencei-tó HACS Vidékfejlesztési Stratégiához (Velencei-tó HVS), amit a pályázat beadására nyitva álló időszakot megelőzően (2011.09.29-ig) benyújtott projektadatlap alapján vizsgál meg a Velencei-tó Helyi Bíráló Bizottság. A Velencei-tó Helyi Bíráló Bizottság az illeszkedésről tanúsító nyilatkozatot ad ki, amelyet kötelezően mellékelni kell majd magához a pályázathoz. Az eljáráshoz kapcsolódó formanyomtatványok, közte a projekadatlap és az illeszkedés kritériumai, valamint a vonatkozó határidők szintén megtalálhatók az ÚMVP IH fenti közleményében.
- Projektadatlap
- ÁTADÁS - ÁTVÉTEL formanyomtatvány
- Tájékoztató
- Hogyan pályázzunk a LEADER-ben?
- LEADER kritériumok
- HVS 2011
- 76_2011_VM rendelet
- LEADER pályázati felhívás
- LEADER katalógus
- 149_2011_MVH_közlemény
- Formanyomtatványok
- Formanyomtatványok2
- Pályázható célterületek HACS
- Aktuális határidők