Velencei-Tavi Kistérségért Alapítvány
Kedvezményezett neve:
Felhívás címe:
Projekt címe:
Projekt rövid ismertetése:
A projekt célja a már felújított kápolnásnyéki Halász-kastély szolgáltatásait kibővíteni, közösségszervező erejét növelni és ennek érdekében a különféle kulturális rendezvények színvonalas megtartására alkalmas infrastruktúrát teremteni. Jelen mérföldkővel a megvalósításhoz szükséges eszközök elszámolása történt meg: a kültéri színpad beszerzésének költségei. A szervező munkát, a programokat az alapítvány önerőből vállalta.
A projekt kulcs eleme egy olyan rendezvény megvalósítása, amely során teret adunk a helyi művészeti közösségek bemutatkozásának. A rendezvény „Élő örökségünk ünnepe” címmel meghirdetésre került 2019. november hónapra, azonban a kedvezőtlen időjárás miatt el kellett halasztanunk. A halasztásról a támogató szervezetet is értesítettük és változásbejelentést adtunk be. A rendezvény tavasszal kerül megrendezésre, a fellépőknek is megfelelő időpontban. Így a projektünk hossza is bővült és két mérföldkőre osztottuk a megvalósítás idejét.Egy már kiválasztott szállítónk volt: a Hang-Mester Kft változatlan feltétekkel, a pályázatban elfogadott árak szerint tudta vállalni a színpad leszállítását, az eltelt idő ellenőre is. A beszerzés határidőre megtörtént, ennek bizonyítékai, a szükséges dokumentumok a kifizetési kérelemhez kerültek becsatolásra.