20°C
12,1°C
- km / - / szél, -
Helyi termék, helyi szolgáltatás, helyi érték

Dabasi Halász-kastély és a Halász Gedeon Központ

A kápolnásnyéki Halász-kastélyt minden apró részletre odafigyelő, szeretetteljes gondossággal újították fel. a korábbi állapothoz képest a legnagyobb változás az eredeti bádog tetőszerkezet hiteles rekonstrukciója, amelynek köszönhetően a kastély újra kiemelkedik a környezetéből. A felújítás során igyekeztek megőrizni minden megtartható eredeti elemet. Ennek ellenére sor mindent újra kellett gyártani, például az ajtók, ablakok jelentős részét, a csempeburkolatokat és a kertet lezáró kovácsoltvas kerítés egyes darabjait.

Az enyészettől megmentett kastéy több funkciót lát el. A Halász Gedeon Központ kiállítóhely és kulturális programok, illetve konferenciák, fogadások, gyermekprogamok színhelye lesz, legalábbis ezt vállalta a működtető alapítvány.

A június végi átadás óta már négy komolyzenei koncertet szerveztek a kastélykertben, köztük Érdi Tamás fellépésére közel százötvenen voltak kíváncsiak. A kastélyba és a parkba a hivatalos megnyitó óta bárki szabadon bemehet és megnézheti az első kiállítást, amely az MKB Bank képzőművészeti gyűjteményének kincseit mutatja be.

A kápolnásnyéki tárlat a korábban a Várkert Bazárban bemutatott festmények válogatása, köztük olyan alkotók képeivel, mint Mednyánszky László, Benczúr Gyula, Barabás Miklós, Csók István, Aba-Novák Vilmos, Székely Bertalan vagy Rippl-Rónai József. Az 54 festmény a kastély öt termében év végéig lesz látható.

A Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány és a Halász Gedeon Központ szeretettel ajánlja figyelmébe a felújított kápolnásnyéki Halász-kastély: A 65 éves MKB Bank gyűjteménye a 200 éves kastélyban című első kiállítását. A kastélyban Mednyánszky László, Markó Ferenc, Barabás Miklós, Rippl-Rónai József, Csók István, Ligeti Antal több festménye mellett látható még - többek között - Benczúr Gyula, Vaszary János, Perlott Csaba Vilmos, Orbán Dezső, Glatz Oszkár, Ferenczy Károly, Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Noémi, Márffy Ödön, Berény Róbert, Egry József, Kmetty János egy-egy kiváló alkotása. http://www.vtka.hu/

A kiállítás megtekinthető 2016. december 31-ig, hétfő és ünnepnapok kivételével 10-től 18 óráig.

A felnőtt belépőjegy ára 800 Ft, 18 éves korig 400 Ft, 6 éves kor alatt ingyenes.

Az alábbi képek a megnyitóról, a Szent István dombormű és a Széchenyi István szobor avatásán készültek.


 

 

 

 

Vissza