20°C
12,1°C
- km / - / szél, -
Leader 2014-2020

Mozaik Országos Színházi Találkozó

Hagyományteremtő szándékkal indul útjára a Mozaik Országos Színházi Találkozó

A Mozaik Országos Színházi Találkozó 2022. május 25–28. között, Kápolnásnyéken várja a színház iránt érdeklődőket. A fellépő társulatok között neves vidéki, budapesti és határon túli alkotóműhelyek  képviseltetik magukat, amelyek különböző műfajú előadásokat mutatnak be a közönségnek. A vadonatúj színházi találkozó célja, hogy betekintést nyújtson a sokszínű magyar színházi kultúrába.

A Mozaik Országos Színházi Találkozót hagyományteremtő szándékkal indítja útjára a Mozaik Művészegyesület és az Aktor Produkció, hogy megkísérelje betölteni azt az űrt, amit a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megszűnése jelent a színházi szférának. Az idén négy napos, május 25–28. között tartott színházi esemény helyszíne a festői szépségű Velencei-tó mellett található kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpont. Az eseményközpont tőszomszédságában álló nemrégiben felújított impozáns Halász-kastély és a kastély kertje is otthont ad az előadásoknak.

A fellépő társulatok között olyan vidéki, budapesti és határon túli alkotóműhelyek szerepelnek, mint a Maladype Színház, a Káva, a 6SZÍN, a Veres 1 Színház, a szegedi Pinceszínház (az aradi Kamaraszínházzal), a Gózon Gyula Kamaraszínház, a Dollár Papa Gyermekei, a Gólem Színház, az Aktor Produkció, az Orlai Produkció és a K2 Színház. A közönség olyan neves művészekkel találkozhat (a teljesség igénye nélkül), mint Egri Márta, Földes Eszter, Gryllus Dorka, Benedek Miklós, Gálvölgyi János, Jászberényi Gábor, Kálid Artúr, Ördög Tamás, Rába Roland, Simon Kornél és Vecsey H. Miklós. A színházszeretők a színházi műfajok széles skálájáról válogathatnak, hiszen szerepel a programban részvevői-, több nemzetközi díjat megnyert alternatív- (pl. a Maladype Színház: XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon - kollektív színészi munkáért járó díj,  közönségdíj, Grand Prix a fesztivál zsűríjének fődíja, Gombrowicz kalapját) és koncertszínház, valamint vígjáték, musical és gyerekszínház is.

A szervezők (Szűcs Gábor Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, a POSZT korábbi fesztiváligazgatója és Gáspár András színművész, rendező, író, a POSZT korábbi programvezetője) tervei között szerepel, hogy a jövőben újabb és újabb helyszíneket vonjanak be a rendszeresen megrendezésre kerülő találkozó bővülő programsorozatába.

„Fontos, hiánypótló eseményt szervezünk. Együttműködő partnereinkkel azon leszünk, hogy évről-évre bővülő programunkkal olyan platformot teremtsünk, ahol minőségi, független alkotóműhelyeket tudunk elhozni a közönségnek. A nézőknek szóló programok mellett szakmai beszélgetést is szervezünk színház-marketing témakörben.” – fogalmaz Gáspár András, aki a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsban a függetleneket képviseli, és ennek szellemében fesztiváligazgatóként azon dolgozik, hogy a Mozaik Országos Színházi Találkozó ennek a szférának nyújtson lehetőséget a bemutatkozásra.

A változatos és sokféle színházi kifejezésforma úgy találkozik egymással, és úgy állnak össze egy felemelő élményt nyújtó egésszé a kápolnásnyéki színházi találkozón, mint egy mozaik színes darabkái. A színes és gazdag színházi világunk fontos alkotóműhelyeinek találkozása a Mozaik Országos Színházi Találkozó!

A négy napos eseményen május 26.-án szakmai programra is sor kerül, Színházat vegyenek! Konferencia Átváltozások(k) – a kulturális fogyasztási szokások változása a világjárvány hatására címen.

A fesztivált támogatja: az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Médiapartner: a Papageno.

Képek, anyagok: https://drive.google.com/drive/folders/1lsvo3t7LTrtnsei6Ko5fiAaNbwwEop4H?usp=sharing

ELŐADÁSOK:

Május 25. szerda, 16.00 óra - Vörösmarty-terem

Vass Szandi: SZIGET

Káva Kulturális Műhely – MU színház, Budapest//r.: Sereglei András

Május 25. szerda, 18.15 óra - Halász-terem

Witold Gombrowicz: Y V O N N E

Maladype Színház, Budapest //r.: Balázs Zoltán

Május 25. szerda, 20.00 óra - Halász-kastély rendezvényterem

Lev Nyikolajevics Tolsztoj:AZ ÉLŐ HALOTT

Szegedi Pinceszínház/Aradi Kamaraszínház // R.: Tapasztó Ernő

Május 26. csütörtök, 18.00 óra - Halász-terem

Neil Simon: ÉDESKETTES HÁRMASBAN musical

6SZÍN, Budapest // R.: Szabó P. Szilveszter

Május 26. csütörtök, 20.30 óra – Kastély-kert

Csoóri Sándor életműve alapján: PÁRBESZÉD, SÖTÉTBEN 

koncertszínház                                                                                                                     

Vecsey H. Miklós és barátai // R.: Vecsey H. Miklós

Május 27. péntek, 15.00 óra – Halász-kastély rendezvényterem

Kiss Csaba: DE MI LETT A NŐVEL?

Gózon Kamaraszínház, Budapest // R.: Tasnádi Csaba

Május 27. péntek, 18.00 óra – Halász-terem

Matthieu Delaporte & Alexandre de la Patelličre: HOGYAN NEVEZZELEK?

- vígjáték két részben –

Veres1 Színház, Veresegyház //R.:Schlanger András                                                                                                                                                                                         

Május 27. péntek, 20.30 óra – Vörösmarty-terem

PICASSO

Dollár Papa Gyermekei, Budapest // R.: Ördög Tamás

Május 28. szombat, 11.00 óra – Halász-terem

Kszel Attila – Szücs Péter Pál

LUDAS MATYI Jr.

Aktor Produkció, Budapest // R.: Szűcs Gábor

Május 28. szombat, 15.00 óra – Halász-kastély rendezvényterem

Anat Gov: JAJ, ISTENEM!

Gólem Színház, Budapest // R.: Borgula András

Május 28. szombat, 18.00 óra – Halász-terem

Aldo Nicolaj: HÁRMAN A PADON

Orlai Produkció, Budapest // R.: Göttinger Pál

Május 28. szombat, 20.30 óra – Vörösmarty-terem

Benkó Bence – Fábián Péter: BÉKE

– betlehemi játék egy részben –

K2 Színház, Budapest // R.: Fábián Péter és Benkó Bence

Online jegyvásárlás: https://www.jegy.hu/venue/halasz-gedeon-esemenykozpont

Személyes és csoportos jegyvásárlás:

Szervezési és jegyiroda, Székesfehérvár, Fő utca 8. / telefon 22 503 503 Nyitva: hétfőtől - péntekig 10.00 - 18.00 óra.

Csoportos jegyrendelés: Csidei Petra szervező - +36 70 66 99 400,  Kiliti Adrienn - +36 70 66 99 700

Facebook oldal: https://www.facebook.com/mozaiktalalkozo

Vissza