20°C
12,1°C
- km / - / szél, -
Leader 2014-2020

Felhívás gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu létrehozására

Felhívás gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu létrehozására

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 89-91. §-a 2018. január 1-től kötelezővé teszik a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást és az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldést és fogadást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosít.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 36/A. § (1) bekezdése szerint a törvény végrehajtására kiadott jogcímrendeletben meghatározott esetben a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kizárólag írásban vagy elektronikus úton tart kapcsolatot az ügyféllel.

Fontos, hogy a gazdálkodó szervezetek, illetve képviselőik vizsgálják meg,  rendelkeznek-e érvényes Cégkapu regisztrációval, mert a Magyar Államkincstár (Kincstár) a fentiekben hivatkozott hatályos jogszabályi előírásoknak eleget téve - írásban vagy elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén  - a jövőben kizárólag ezen a felületen érintkezik a  Kincstár által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben (ügyfél-nyilvántartási rendszer) szereplő gazdálkodó szervezetekkel.

Kérjük ügyfeleinket, hogy amennyiben nem rendelkeznek érvényes Cégkapu regisztrációval, haladéktalanul tegyenek eleget a jogszabályban foglalt kötelezettségeiknek és kezdeményezzék regisztrációjukat a https://cegkapu.gov.hu/ weboldalon, Ügyfélkapu/Telefonos azonosítást követően.

A regisztráció menetéről részletesebb tájékoztatás és útmutató található az alábbi weboldalon: https://segitseg.magyarorszag.hu/segitseg/cegkapu.html

 https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/fooldal/-/content/VLfqQiCLy40T/felhivas-gazdalkodo-szervezetek-szamara-cegkapu-letrehozasara/maximized

 

 

Vissza